Dr. Lenkei György

Gizella keservesen felzokogott: – Ödönke nélkül nincs értelme az életnek! Ahogy a szemében összefolyt könnyein át a tárgyak, úgy az életének meghatározó pillanatai is elmosódtak a gondolataiban: – Nem lehet, hogy elveszítsem! Torkát mardosás, karjait gyengeség járta át, szétáradt benne a zsibbadó erőtlenség. A karosszékben előre dőlt. Zsebkendőt tartó kezével az asztalra támaszkodott. Próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Örvénylő mozgásba kezdtek a tárgyak, a súlyos kétajtós szekrény, az olajfestmény, a tükrös fésülködőasztal és a textil tapéta mintázata. Remélve, hogy ettől enyhül majd a szédülés, hosszan behunyta a szemét. Ödönke megszeppenve állt mellette, tétován egyik lábáról a másikra billent. Hiszen nem sejtette, hogy ennek ilyen rettenetes következménye lehet. Nem akart ő semmi bajt okozni, de egyszerűen egy falatot sem bírt már lenyelni. Ödönke életéből igazán nem hiányzott semmi. Hacsak az nem, amikor az ‘valaki’ egészségesen éhesnek érzi magát. A magatartása mindig, minden ...

Ezt valószínűleg csak kevesen gondolnák. A kutyafajták az ember igényeinek megfelelően lettek kitenyésztve. Ennek során tudatosan eltértek a természet eredeti terveitől. Tehát olyan kutya alkatokat hoztak létre, amik korábban a természetben nem fordultak elő. Ezek előnyösek lettek az ember céljaira, de lehet, hogy hátrányosak lettek más szempontból. Például a tacskók kiváló vadászok keskeny üregekben, ahová egy farkas alkatú, méretű kutya be sem fér. Ugyanakkor lehetséges, hogy az alkatuknál fogva nem tesz jót nekik a modern környezettel együttjáró sok lépcsőzés. Ez árthat az ízületeiknek, végtagjaiknak és a gerincüknek. Sajnos ízületi gondok nem csak kistestű, rövid lábú kutyák esetében jelenhetnek meg. Összefoglalva, lehetséges, hogy tenyésztéssel bizonyos értelemben meg lett bontva a kutya testalkatának, súlyának, a végtagok hosszának és alakjának és a kutya mozgásának harmóniája. Ez lehet az ízületi gondok egyik forrása. A fentiek mellett általában jellemző a kutyusokra az is, hogy...

Fruzsi lányunk a barátjával hazafelé bandukolt, amikor a pöttöm cica hozzájuk szegődött. Lassan már két éve, hogy ez történt a nyár utolsó napjaiban. Késő este volt, megcsörrent a telefon. – Légyszi-légyszi engedjétek meg, hogy hazavigyem ezt a kiscicát! – nevetett és kuncsorgott egyszerre Fruzsi. – Milyen cicát és hol vagy? – álltunk elképedve a telefon mellett. – Már van egy kutyánk, Lassie. Szó se lehet róla! Van teknős, az erkélyen laknak csipikéék (egy rozsdafarkú család), tele vagyunk rigókkal, vakondokkal és tücskökkel a kertben. Nem kell még egy cica is! – mondtam ‘kurtán’, pedig jócskán folytathattam volna még a felsorolást. Hiába az apai tiltás, a körülbelül nyolc hetes apróság kilométereken át kitartott. Egészen hazáig követve Fruzsiékat. Mondanom sem kell, nem nekem lett igazam. A kis bundás beköltözött hozzánk, megörökölte a hatalmas nyúlketrecet, amit sosem zártunk be, így hamar felfedezte és birtokba vette a ház minden zegét-zugát. Hamarosan lett azonban megoldás az új v...