Ödönke, a tejszínhabos téliszalámi, a csodadoktor és a lecsókolbász

Gizella keservesen felzokogott: – Ödönke nélkül nincs értelme az életnek!

Ahogy a szemében összefolyt könnyein át a tárgyak, úgy az életének meghatározó pillanatai is elmosódtak a gondolataiban: – Nem lehet, hogy elveszítsem!

Torkát mardosás, karjait gyengeség járta át, szétáradt benne a zsibbadó erőtlenség. A karosszékben előre dőlt. Zsebkendőt tartó kezével az asztalra támaszkodott. Próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Örvénylő mozgásba kezdtek a tárgyak, a súlyos kétajtós szekrény, az olajfestmény, a tükrös fésülködőasztal és a textil tapéta mintázata. Remélve, hogy ettől enyhül majd a szédülés, hosszan behunyta a szemét.

Ödönke megszeppenve állt mellette, tétován egyik lábáról a másikra billent. Hiszen nem sejtette, hogy ennek ilyen rettenetes következménye lehet. Nem akart ő semmi bajt okozni, de egyszerűen egy falatot sem bírt már lenyelni.

Ödönke életéből igazán nem hiányzott semmi. Hacsak az nem, amikor az ‘valaki’ egészségesen éhesnek érzi magát. A magatartása mindig, minden helyzetben példás volt. Egyszerűen lehetetlen volt benne kifogásolnivalót találni. Rendre lelkiismeretesen megette az ételét, tanulékony és szorgalmas volt. A kért feladatokat a tőle telhető legnagyobb igyekezettel és szorgalommal végezte el.

Gizella remegő térdekkel felegyenesedett a karosszékből. Kezében megbillent az aranyozott szélű, kézi festéssel díszített kistányér. A téliszalámi karikák nesztelenül megcsusszantak és tejszínhabos felükkel a vastag szőnyegre huppantak.

Ödönke hallotta a plattyanást és látta, amint a tejszínhab szétterül a szőnyeg hosszú puha szálainak tetején. Szinte semmilyen érzést nem okozott benne ez a látvány, leszámítva a reményt: – Most, hogy a földre esett, talán már nem kell megennem!

Gizella azonnal cselekvésre szánta el magát, amitől erő szökkent elanyátlanodott végtagjaiba. Felrémlett a csodadoktorról olvasott újsághirdetés. Felkapta Ödönként és mint egy gömbölyűre tömött párna lenne,  a jobb hóna alá szorította. Apró, tollakkal ékesített kalapját a feje tetejére illesztette, majd ugyanazzal a lendülettel kiviharzott az ajtón. Erőteljes parfümcsóvát húzott maga után.

Árulkodó volt, ahogy Gizella benyitott a rendelőbe. Szeme sarkából a doki egy pillanat alatt felmérte a helyzetet és a lehetséges diagnózist. Még az egyébként lomha, nehéz ajtó nyikkanása is zaklatott volt. A nő hosszú, nehéz anyagból készült lila szoknyája idegesen surrant. Arcán a könnyektől elmaszatolódott az élénk arcfesték. A pihegő légzés, az elcsukló hang és a fejtetőn tornyosuló konty az apró kalappal egy részletekben gazdag benyomássá bontakoztak ki a doki tudatában.

A pillanat tragikumát csak a hóna alatt szorongatott, hurkásan vaskos, a legkisebb túlzás nélkül is pufinak mondható, de tréfás képű kutya látványa bontotta meg. Ő Ödönke.

– Doktor úr, kérem, segítsen rajta! Nagy a baj! – bökte ki hüppögve Gizella.– Biztos, hogy nagyon beteg! Úgy félek, hogy elveszítem őt! Mindent megadok neki, ami csak lehetséges, sőt még annál is többet. De már napok óta alig eszik a drágám. És ma már a tejszínhabos téliszalámit se ette meg! Pedig az a kedvence. Könyörgöm, segítsen!

Az ilyen jellegű kórságban szenvedő kutyák gyógyításában kiterjedt rutinnal és országos hírnévvel rendelkező állatorvos azonnal felmérte a lehetőségeket. Kiérdemelten csodadoktor hírében állt. 

– Kérem, asszonyom, nyugodjon meg, a legjobb helyen tetszik járni.

Fejét enyhén oldalra billentve, szemeit összeszűkítve a terápiás beavatkozásért elkérhető summa nagyságát latolgatta.

Minden szempontból kiváló diagnoszta volt. Pontosan tudta, hogy egy okuláré nélkül is jól látható nagyságú összeg a kezelés hatékonyságába vetett bizalmat is fokozni fogja.

A barátságos ebet gondosan és hosszasan vizsgálta. Nem feledkezett meg arról sem, hogy a kellő pillanatokban gondterhelt, ámde tudományos ábrázattal egyet-egyet hümmögjön.

– Asszonyom, a helyzet komoly, de nem teljesen reménytelen. Döncikét itt kell hagyni egy időre. Itt már csak az intenzív kezelés segít, ha Isten is úgy akarja.

És mintegy mellékesen közölte a kezelés borsos díját.

Gizella normál körülmények között zokon vette volna a Döncike megszólítást. Úgy érezte, mintha igazságtalanul arra célozgatna ez a név, hogy valami gond van Ödönke testsúlyával. De a megcsillanó remény feledtette vele a bántó szót és a kezelés költségeit is.

– Tegyen meg mindent kedves doktor úr, amit csak lehetséges! – és átnyújtotta a százpengős bankókat.

Az első nap estéjén mérsékelt megkönnyebbülést érzett Ödönke. A második napon már mintha éhesnek érezte volna magát. És a terápiás beavatkozás töretlenül zajlott tovább.

A kezelési stratégia nem volt túlbonyolítva, de a hatékonyság annál inkább szem előtt volt tartva. A doki nem bíbelődött a kalóriák számolgatásával, eledelt nem, de vizet bőven adott a kutyusnak. És mozgolódásra is hagyott elegendő lehetőséget.

Az idő múlásával Ödönke éhsége erősödött. Egyre határozottabban körvonalazódott az a meggyőződése, hogy már nem hagyná figyelmen kívül a szőnyegre huppant téliszalámi karikákat. A doki gondosan követte a változást és amikor már kétségtelen volt a terápia eredményessége, sürgönyt küldött Gizella asszonynak, hogy jöjjön a rendelőbe.

A mégérkezésekor Ödönke átpréselte magát a résnyire kitárt ajtó nyílásán és a rendelőben várakozó Gizella lábához dübörgött. Micsoda határtalan öröm és boldogság! Ez a kölcsönös imádat még most is töretlenül tartana, ha a doki ujjai között meg nem villant volna egy katona lecsókolbász. Ödönke feszes fegyelmezettséggel azonnal a megmentője elé ült. Alázatosan elkunyerálta a falatot. A korábban lazachoz, tejszínhabos téliszalámihoz és más kényeztetéshez szokott kutyus jóízűen nyelte le lecsókolbászt.

Gizella látva a gyógyulás biztos jelét, nagy szeretettel szorongatta a hős orvos kezét: – Isten áldja meg önt doktor úr! – És hosszan ontotta rá dicsérő szavakat. Szaktudását az égig magasztalta. – Ön valóban egy csodadoktor!

Budapest, 2022. március 20.

Dr. Lenkei György

orvos, vitamin-fejlesztési szakértő

A szereplők, az események és a helyszín a képzelet szüleményei. A valósággal történő bármiféle egyezés kizárólag az incselkedő véletlen műve.

Dr. Lenkei György humán orvos, nem állatorvos. Az írás semmilyen szempontból nem tekinthető orvosi, vagy állatorvosi javaslatnak.

A szerző nem javasolja a teljes éheztetést. Amennyiben neked, egy másik embernek, kutyának, cicának, vagy bármilyen más állatnak (pl. szöcske, teknős, kígyó, béka, zsiráf, víziló vagy tatu ) súlycsökkentésre van szüksége, keress meg egy olyan szakembert, aki ebben a segítségedre lehet.