A parasztember esete a D-vitamin-mérgezéssel…

Nyílt levél minden kormánynak, közegészségügyi tisztviselőnek, orvosnak és egészségügyi dolgozónak.
2020. december 7.
Forrás: https://vitamindforall.org/letter.html
(Fordította: Dr. Lenkei György, Budapest, 2020. december 21.)
A kutatások azt mutatják, hogy az alacsony D-vitamin-szint szinte biztosan hozzájárul a COVID-19 fertőzések kialakulásához, a kórházi kezelések szükségességéhez és halálesetek bekövetkezéséhez. Tekintettel arra, hogy a D-vitamin-pótlás biztonságos, késedelem nélkül a D-vitamin-szint széleskörű megemelésének szükségességére hívjuk fel a figyelmet.
A D-vitamin közismerten nélkülözhetetlen, de a legtöbb ember nem jut elegendő mennyiséghez. A nem megfelelő D-vitamin-szintre két gyakori meghatározás létezik:
Túlságosan sok ember D-vitamin-szintje van e célértékek alatt.
A D-vitamin-hiány gyakorisága meghaladja a 33 %-ot (< 20 ng/ml). A világ legnagyobb részén a D-vitamin-elégtelenség gyakorisága meghaladja az 50 %-ot (< 30 ng/ml), de számos országban jóval gyakrabban fordul elő. 3 Ez az arány a téli időszakban még ennél is rosszabb, és sok olyan csoport létezik, amit az eddig elmondottaknál is nagyobb fokú hiány jellemez: túlsúlyosak, sötét bőrűek (különösen az egyenlítőtől távolabbi vidékeken), és a gondozóotthonok lakói. Ezek a csoportok nagyobb kockázatokkal néznek szembe.
Kimutatták, hogy naponta 3875 NE (97 μg) szükséges ahhoz, hogy az emberek 97,5% -a elérje a 20 ng/ml értéket, és 6200 NE (155 μg) szükséges a 30 ng/ml érték eléréséhez. 4 Ezek a mennyiségek jóval meghaladják az összes nemzeti irányelv értékeit. Sajnálatos, hogy az a jelentés, amely alapján az amerikai RDA-t meghatározták, egy olyan statisztikai hibát tartalmazott, amelynek következtében a beviteli mennyiséget a valóban szükséges tized részénél határozták meg. 4 Számos, a tudományos szakirodalomban született felhívás ellenére, még nem történt meg az RDA értékének megemelése a SARS-CoV-2 megérkezéséig.
Napjainkban sok tanulmány azt jelzi, hogy a D-vitamin sokkal jelentősebben befolyásolja a COVID-19-et, mint a legtöbb egyéb egészségi állapot, és egyúttal azt is közli, hogy megnövekedett a kockázat 30 ng/ml (75 nmol/l) szint alatt, illetve súlyos kockázat állapítható meg < 20 ng/ml (50 nmol/l) szint esetén.
__________
1. A június közepéig átfogóan áttekintett bizonyítékokról itt lehet olvasni: Benskin ‘20. Az egyre meggyőzőbb, újabb bizonyítékok itt találhatóak: Merzon és mtsai '20; Kaufman és mtsai ‘20; Castillo és mtsai '20. (Lásd még Jungreis & Kellis '20 Castillo és mtsai által végzett randomizált kontrollált vizsgálatok eredményeinek mélyebb elemzését.)__________
Az eddigi bizonyítékok arra a lehetőségre mutatnak rá, hogy a COVID-19 járvány nagyrészt önmagát tartja fenn az alacsony D-vitamin-szinttel rendelkezők fertőződésével, és hogy az elhalálozások főként a D-vitamin-hiányban szenvedő embereknél fordulnak elő. A puszta lehetőség alapján, hogy ez így van, további D-vitamin-adatok sürgős gyűjtését kell elrendelni. Azonban további adatok nélkül is túlsúlyban vannak azok a bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy a megnövelt D-vitamin-szint segít csökkenteni a fertőzések gyakoriságát, a kórházi kezelések számát, az intenzív osztályos ellátásokat és a haláleseteket.
Ezért felhívjuk az összes kormányt, orvost és egészségügyi dolgozót szerte a világon, hogy késedelem nélkül ajánlják a D-vitamint és tegyék meg a szükséges erőfeszítéseket a felnőtt lakosság D-vitamin-szintjének növelésére legalább a világjárvány végéig.
A kérések részletes megfogalmazása:
Számos olyan faktor ismert, ami nagyobb kockázatra teszi hajlamossá az egyéneket a SARS-CoV-2-vel szemben: életkor, a férfi nem, társbetegségek stb, de a nem megfelelő D-vitamin-szint kiemelkedően a legkönnyebben és leggyorsabban módosítható kockázati tényező, amely nagyon jelentős hatását bőséges számú bizonyíték támasztja alá. A D-vitamin olcsó és az alkalmazása elhanyagolható kockázattal jár a COVID-19 jelentős kockázatához képest.
Kérjük, késedelem nélkül járjon el!
__________
5. Az alábbi ajánlások 4000 NE- tartalmaznak, ami nem nagyobb, mint a hivatalos irányelvek által tolerált mennyiség: NAM (USA, Kanada), SACN (Egyesült Királyság), EFSA (Európa), Endocrine Society (nemzetközi), skandináv országok, Hollandia, Ausztrália és Új-Zéland, UAE az American Geriatrics Soc. (USA, elderly). Egyetlen nagyobb ügynökség sem határoz meg alacsonyabb tolerálható beviteli határt. Az amerikai NAM megállapítása szerint 4000 NE „valószínűleg nincs kockázata az egészségre hátrányos hatásnak a legtöbb egyén esetében”. Lásd még Giustina et al '20.
__________
Az alábbi aláírók támogatják ezt a levelet. Az aláíró személy bármilyen intézményi tagsága nem jelenti azt, hogy maga az intézmény is jóváhagyta ezt a levelet.
Ez a levél a D-vitaminon kívül nem foglal állást más közegészségügyi intézkedéssel kapcsolatban. Az egyes aláírók bármely más kérdésben képviselt nézetei nem képviselik a csoport egészének véleményét.
Valamennyi aláíró kijelenti, hogy nincs összeférhetetlenség, kivéve, ha az meg lett említve.
Hangsúlyozandó: A szervező aláíróknak nincs összeférhetetlensége ezen a területen (pénzügyi vagy egyéb), és 2020 előtt nem végeztek kutatásokat ezen a területen.
Az aláírók teljes listája megtekinthető az eredeti levélben, ami ide kattintva elolvasható.
Célunk, hogy megváltoztassuk a szakpolitikát és az ellátás színvonalát az életmentés és a járvány enyhítésének elősegítése érdekében. Önmagában nem célunk az aláírók leghosszabb listájának létrehozása. Ezen a ponton olyan további aláírási kérelmeket fogadunk, amelyek valószínűleg hozzájárulhatnak a döntéshozók meggyőzéséhez, amelynek célja a levélben felsorolt cselekvésre ösztönzés megvalósítása. Ezért örömmel fogadjuk elismert professzorok, a D-vitamin alkalmazásában vagy a COVID-19 kezelésében demonstrálható szakértelemmel rendelkező orvosok aláírását, továbbá egyéb olyan jelentős hatóságok aláírását, amelyek valószínűleg lényeges befolyással bírnak. Amennyiben Ön ilyen hatóság, kérjük, töltse ki ezt az űrlapot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése